ban attila

Interjú: Bán Attila

Milyen lehetőséget látsz – fiatal alkotóként – magad számára abban, hogy a Szufla című filmedet beválogatták a TIFF (rövidfilmes) versenyprogramjába?

– Elsősorban annak örülök, hogy sok ember láthatja, kíváncsian várom a reakciókat. Ha tehetem, mindig megnézem, hogyan működik vetítésen a film, milyen poénok mennek át és melyek sikkadnak el. Ugyanakkor meg a nemzetközi fesztiválszereplés a film összes alkotójának, a színészeknek, az operatőrnek, vágónak, zeneszerzőnek biztosan nem árt a következő projektjeik pályázatán. Már Kelly, a guminő is kapott színházi szerepfelkérést.

Mikortól készítesz filmeket és mi vonzott a filmkészítésben? Mennyiben életcél számodra, mennyiben hobbi?

– 2004-ben, a harmadik Filmtett-Duna Műhely alkotótáborban rendeztem az első kisjátékfilmemet, azóta rendeztem még néhányat és sok kisfilmet fényképeztem. Idén végzek a Sapientia–EMTE Film, fotó, média szakán, és mindenképpen filmmel szeretnék foglalkozni.

Nem csak készítesz filmeket, hanem írsz is róluk: az alkotói mellett a kritikai oldalról is szemléled a mozgóképet. Hogyan működik ez a „kettős identitás”?

– Sehogy. Számomra két teljesen különböző dolog, teljesen más készségeket és agyterületeket mozgat meg a kettő. Kritikaíráskor inkább a verbalizálás és az elemző gondolkodás működik, egy filmforgatáson (de már a megírásnál is) pedig valami sokkal szerteágazóbb és kollektív gondolkodás jön létre, amit még nem tudtam megfogalmazni magamnak sem, de nagyon különösnek találom, amikor ragasztószalagból, kék fóliából, arcokból, lassú svenkből, vágásból, villanyszerelésből összeáll egy hangulat vagy egy gondolat a néző agyában. Egyébként minden forgatáson megkérdem, hogy kinél van egy Bazin-kötet, de idáig soha senkinél nem volt.

A Szufla a Filmtett–Duna Műhely táborban készült. Mesélj kicsit a prudukciós háttérről, körülményekről.

– Igen, a 10. Filmtett Workshopon készült tavaly augusztus elején, Sepsibesenyőn, és ahhoz képest, hogy a forgatókönyv mindössze két oldalas, négy napig forgattuk. Egész nyáron csak az én forgatásomon esett az eső egész Erdélyben, aztán, ahogy végeztünk, egészen novemberig egy csepp sem. Ehhez képest az egész stáb és a szervezők, csoportvezetők is nagyon türelmesek és lelkesek voltak, sokat segítettek. Kelly, a guminő is csak egy éjszakára tűnt el. Reggelre megkerült, és inkább nem akarom tudni, miken vagy kiken ment végig.

Az erdélyi magyar film sajátos helyzetben van, mind a támogatási rendszerét, mind a besorolását tekintve: egyfajta „senkiföldjén” a magyar és a román filmkészítés között. Ennek lehet pozitív és negatív hozadéka egyaránt. Hogy látod ezt? Milyen érvényesülési lehetőségei vannak szerinted a hozzád hasonlóan fiatal, pályakezdő erdélyi magyar filmesek számára?

– A senkiföldjén most jelentkezett az Erdélyi Magyar Filmszövetség, ami pont ezt a „kettős állampolgárságot” próbálja kamatoztatni. Igyekszem nem sokat latolgatni az esélyeket, inkább próbálom a következő filmemet összehozni, és egy bizonyos határon belül nem is olyan nehéz. Egyszerűbb filmekre mindig kerül kölcsön kamera, stáb, aki forgatott már filmet, szívesen jön segíteni, és én is megyek, ha kérnek. A nagyobb produkciók hátterébe még nem látok bele, de ha minden jól megy, majd jövőre erről is beszélhetünk.

Készítette: Papp Attila Zsolt

Hozzászólás

*
*